Mi az autizmus, és milyen jellemzői vannak?

Átirat: Dr. Kara Hume

Négy tévhitről, vagy sztereotípiáról fogok beszélni az autista diákokkal kapcsolatban, amelyeket hasznos lenne a pedagógusoknak szem előtt tartaniuk. Az első, amit sok különböző pedagógustól hallottam, az az, hogy az autista diákok nem akarnak barátokat, vagy az autista diákok nem akarnak társasági életet élni, vagy részt venni az iskolai tevékenységekben. Az elmúlt 20 évben végzett kutatásaink alapján egyértelműen bizonyíthatjuk, hogy ez nem így van – az autista diákok igenis akarnak barátokat, igenis részesei akarnak lenni az iskolai közösség társas kapcsolatainak. Lehet, hogy nehezen boldogulnak ezekben a kapcsolatokban vagy nehezen olvassák a jelzéseket, de a diákok igenis szeretnének teljes mértékben részt venni a közösség életében.

Egy másik tévhit, hogy azok a diákjaink, akik nem kommunikálnak verbálisan, nem értik a tanultakat, komolyabb kihívásokkal küzdenek a kognitív funkciók terén, és ez nem mindig van így. Egy másik sztereotípia vagy tévhit, amit a tanároktól hallok, az az, hogy minden autista diáknak ugyanazok a készségei vannak, például mindannyian jók matekból, vagy mindannyian szeretik a STEM-et. Vagy azt hallhatjuk, hogy mindannyiuknak ugyanaz az érdeklődési köre, ahogy azt sokat hallom az animációról. És persze, lehetnek matematikai készségeik és szerethetik az animációt, de az autista diákjaid ugyanolyan széleskörű érdeklődési körrel és készségekkel rendelkeznek, mint az összes többi diákod. Szerethetnek táncolni, vagy szerethetik a költészetet, szerethetnek főzni, szerethetik az irodalmat vagy a kreatív írást. Oktatóként az a munkánk, hogy ne feltételezzünk a készségterületekről vagy a hiányosságokról, és ne feltételezzünk arról, hogy mi érdekelheti a diákokat, hanem valóban azon dolgozunk, hogy megismerjük az egyes diákokat, hogy az oktatást az erősségeikhez, igényeikhez és érdeklődési körükhöz igazíthassuk.

És az utolsó tévhit, amiről beszélni szeretnék, a viselkedéssel kapcsolatos. Gyakran egy tanár, egy oktató, egy szakember úgy érezheti, hogy a zavarónak vagy kihívást jelentőnek ítélt viselkedés személyesen feléd irányulhat, vagy akár szándékos is lehet. Ha egy diák ellenáll valaminek, úgy érezheted, hogy az a diák nem kedvel engem, az a diák csak nehézkes. Oktatóink feladata, hogy elgondolkodjanak azon, hogy talán ez a viselkedés nem rólad szól. Lehet, hogy a környezetre adott válasz. Lehet, hogy nem szándékos tiszteletlenségről van szó, hanem egy olyan diákról, aki nem képes más módon kommunikálni, hogy mik a szükségletei, milyen kihívásokkal néz szembe. Azon gondolkodunk, hogy hogyan tulajdonítjuk a viselkedést – nem mindig arról a diákról van szó, nem mindig a belső diákfaktorairól. Valójában azon gondolkodunk, hogy hogyan közvetít ez a viselkedés kommunikációs üzenetet? Mit jelent ez, hogy esetleg változtatnom kell a tanításomon vagy a környezetemen?

Átirat: Dr. Jamie N. Pearson

A pedagógusok hajlamosak nagyon fekete-fehéren gondolkodni az autizmusról, különösen akkor, ha nincsenek mélyreható ismereteik az autizmusról. Néha az emberek úgy gondolnak rá, mint olyan diákokra, akiknek lehetnek savant képességeik, vagy olyan diákokra, akiknek jelentősebb fogyatékosságuk van. És lehet, hogy nem feltétlenül értik, hogy az autizmus egy spektrumzavar, és hogy minden diák más. Szeretek az autizmusra rácsként gondolni a spektrum helyett, mert vannak olyan diákok, akiknek az egyik területen nagyon erős képességeik vannak, de egy másik területen esetleg támogatásra van szükségük. Ez nem azt jelenti, hogy csak nagy vagy csak alacsony támogatási igényük van, hanem van ez a kombináció. Így a diákok egy rácsra vagy egy adott cellába kerülhetnek aszerint, hogy hol van szükségük erre a támogatási szintre.

Nagyon fontos, hogy a pedagógusok tájékozottak legyenek az autizmusról, mivel ez az egyik leggyorsabban növekvő, ha nem a leggyorsabban növekvő fogyatékossági kategória a speciális oktatásban. Tudjuk, hogy az Egyesült Államokban a speciális nevelésben részt vevő tanulók körülbelül 13%-ánál diagnosztizálnak autizmust. Így tehát nagyon sok autizmussal élő tanulót látunk az osztályteremben. Fontos, hogy a tanárok világosan értsék és több tudással rendelkezzenek az autizmusról, hogy növelni és megerősíteni tudjuk a támogatásunkat, különösen az általános oktatásban részt vevő osztálytermekben.